Bemutatkozás 
 

 

Bemutatkozás

Nagy Jonathan vagyok, illuzionista. A varázslatok világa már egész kicsi koromban elragadott. Egész pontosan minden az óvodában kezdődött, amikor ellátogatott hozzánk a Mikulás és mutatott pár érdekes trükköt. Először a mindenki által jól ismert Rodolfo dobozból kezdtem el tanulni, de ez már a későbbiekben kevésnek bizonyult. Ezért bele vetettem magam az internet világába, hogy bűvész tanárt keressek, de először nehézségekbe ütköztem, mert a bűvészet egy nagyon titokzatos szakma. Később viszont sikerrel jártam és három nagyon neves bűvész tanított több éven keresztül. Ez után már nem is volt kérdés, hogy mit szeretnék csinálni a jövőben. Azt az élményt szeretném átadni az embereknek az előadásaim során, amit én éreztem kiskoromban Szerintem a bűvészet lényege, hogy az embereket kiragadjuk a szürke hétköznapokból és egy örök élménnyel térjenek haza.

Lassan 10 éve hivatásszerűen folyamatosan fellépünk hazai és külföldi rendezvényeken. Évi 300 fellépésen szoktunk helyt állni. Több hazai versenyen mutattuk meg a tehetségünket és mindig dobogós helyen végeztünk. Mindezek mellett több TV-s szereplésen vagyok túl és az egyik legnagyobb gyorsétterem láncolat reklám arca lettem 2015-ben! Magyarországon a legnagyobb kelléktárral rendelkezünk éppen ezért semmilyen kihívástól nem rettennünk meg. Ha azt mondják, hogy jelentessünk meg embereket, autókat vagy éppen tüntessük el az anyóst, akkor azt is megtesszük!